Influencerként regisztrálj az Influencer Toplistára, vagy jelentkezz Influencer Programunkba, hogy a márkák rád találjanak!
Alexy Vivien blogger, vlogger, influencer. Alexy Vivien YouTube csatornáját 2016 decemberében indította, ahol divattal-, szépségápolással- és életmóddal kapcsolatos témában készít videókat, de vannak olyan tartalmak is a csatornáján, amelyek róla, mint személyiségről szólnak. Egyetemi tanulmányai során pénzügyet tanult, ezután kezdett el dolgozni. Karrierje úgy kezdődött, hogy egy barátjával blogot kezdett el szerkeszteni, amelyben Budapest különleges helyszíneit mutatták be. Ezek után megkereste őket egy cég, akik élményajándékokat értékesítettek, de a cégnek videós tartalmakra volt szüksége. Ezért videós tartalmakat kezdett el készíteni. A videózást, mint folyamatot nagyon élvezte, a tervezéstől a kivitelezésen át az utómunkáig. 2016-ban pedig elindította saját YouTube csatornáját. A tartalmak készítésénél már a kezdeteknél figyelt a magas minőségre, a vágásnál, a fényeknél, a tartalomnál és a videós megjelenésnél is. A megrendelői ezért hamarabb érkeztek, mint a követői. A videók készítése során rájött arra, hogy a magas minőség mellett fontos az, hogy a saját személyiségét is beletegye. A videós tartalmait már a kezdetektől megkülönböztette az, hogy a lifestyle, beauty, fashion témákba is belecsempészte a humort. A munkahelyét a vloggerkedés miatt hagyta ott, de nem bánta meg döntését, ugyanis már egy hónap után leszerződött vele egy vezető, női online magazin, mint vlogger. Amikor megtudta, hogy előtte Viszkok Fruzsival dolgoztak együtt, tudta, hogy ennél nagyobb visszaigazolásra nincs szükséget. 2016 júliusában házasodtak össze férjével Lászlóval. Férje vállalkozóként dolgozik, így nem áll tőle távol ez a hozzáállás. A videózás is egy 0-14 órás műszak, de ami a kezdetekben neki is megdöbbentő volt, hogy mennyi feladattal és tervezéssel jár a videózás. 2018-ban jelentette be, hogy férjével gyermeket várnak, így a követőivel együtt izgulták végig a 9 hónapot. 2018 végén indult el saját webáruháza, ahol lifestyle termékeket árul. 2018-ban a Cosmopolitan Blogger Days-en megnyerte a A Közönség Kedvence díjat. 2019 májusában Alexy Vivien a Global Social Awards díjátadó gálán a Rising Star kategóriában első lett, így Magyarország is felkerült a világ közösségi média térképére.
Szolgáltatásaink
Kerülj fel a legnagyobb magyar influencereket összesítő Toplistákra ingyenesen, hogy a márkák szeme előtt maradhass. Szerkeszd saját adatlapodat korlátok nélkül!
Jelentkezz Influencer Programunkba, kerülj fel Toplistáinkra, válogass influencer marketing munkák tucatjai közül! Csináld nap mint nap azt, amiért rajongsz!
Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megtalálhassuk a márkádhoz, üzenetedhez és elképzeléseidhez leginkább passzoló influencereket! Álmodd meg, mi segítünk a megvalósításban!
Influencerként úgy érzed, még nem aknáztál ki minden lehetőséget? Válogass az Influencer Toplista kiemelt helyei közül, hogy megkerülhetetlen légy!
A legnagyobb magyar influencerek listája
Név | Követők | |
---|---|---|
1. | Almádi Gréti | 0 |
2. | Berta Bianca | 0 |
3. | Our Dream Tour | 0 |
4. | 0 | |
5. | Palvin Barbara | 0 |
6. | Kovács Patrícia | 0 |
7. | Tóth Renátó | 0 |
8. | TheBiebersOfficial | 0 |
9. | 0 | |
10. | Dzsudzsák Balázs | 0 |
Név | Feliratkozók | |
---|---|---|
1. | VamosART | 2 120 000 |
2. | PamKutya | 1 430 000 |
3. | Videómánia | 1 250 000 |
4. | Peter Bence | 1 140 000 |
5. | KerekMese | 963 000 |
6. | AlexGaming - HUN | 951 000 |
7. | Radics Peti | 942 000 |
8. | Cresser | 913 000 |
9. | TheVR | 873 000 |
10. | Barni. | 809 000 |
Cikkek
Érdekel az Instagram Influencerek világa és szívesen kipróbálnád magad benne? Így kezd neki!
Szükséges, hogy egy influencer foglalkozzon a marketinggel vagy ő maga a marketing? ?Mikor kell beszélni influencer marketingről? És mi az a influencer marketing?
Mire kell a legjobban figyelni, ha profi tartalomgyártó szeretnél lenni az Insgram-on? 4 tanács, amit tarts be!