Influencerként regisztrálj az Influencer Toplistára, vagy jelentkezz Influencer Programunkba, hogy a márkák rád találjanak!
![](upload/profilpic_instagram/64711.jpg)
Kovács Patrícia magyar színésznő. Kovács Patrícia 1978. augusztus 11-én született Budapesten. Kislányként szülei zenésznek szánták, hangszereken tanult játszani, zongorázni tanult, de sokszor csalódás érte, mert nem ért el benne sikereket, ezért színjátszókörre kezdett el járni. Bekerült egy orosz-amerikai filmbe, amely hatalmas élmény volt számára. Negyedik próbálkozásra felvételt nyert a Színiakadémiára, 1999 és 2003 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemre járt. Első filmes szerepét 1996-ban kapta meg, amikor a Raszputyin című filmben szerepelt, majd 1997-ben a Szórád-ház című négy részes sorozatban is szerepelt. Az egyetemi évei alatt is folyamatosan kapcsolatban állt a filmezéssel, ugyanis szerepelt a Csocsó, avagy éljen májuk elseje című fimlmben és feltűnt a Jadviga párjában is. Diplomás színésznőként négy évig Egerben játszott, majd később Páholy-díjat kapott Egerben. Kisvárosi lányként Budapestre ment, ahol könnyen kapott filmszerepeket, majd a közönség rengeteg tévéreklámban láthatta a képernyőn, amikor egy bank tévéreklám sorozatában agilis feleségként kérlelte férjét, hogy különböző banki szolgáltatásokat vegyen igénybe. 2009-2011 között a Vígszínház tagja volt, 2011-től 2017-ig pedig szabadúszó volt. 2017-től az Orlai Produkciós iroda tagja. Színházi szerepei során játszott a William Shakespeare: Ahogy tetszik-, Gorkij: Éjjeli menedékhely-, Csehov: Három nővér-, Eszterházy Péter: Egy nő-, Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen című előadásban és még számos színházi darabban. Filmjei: S.O.S. szerelem!, 9 és ½ randi, S.O.S. Love – Az egymillió dolláros megbízás, Nejem, nőm, csajom, Másnaposok 3 és még sok más. Leghíresebb filmje a 2015-ös Félvilág című film. 2015-től a Hungary’s Got Talent című tehetségkutató zsűritagja. 2015 és 2017 között szerepelt az RTL Klub Válótársak című sorozatában 2017-ben és 2018-ben pedig a TV2 hatalmas sikerű Korhatáros szerelem című sorozatában Dávid barátnőjeként Esztert alakította. Szinkronszerepei: 27 idegen igen, Marley meg én, Apja lánya, Kockafejek, Szexmentes övezet, Csak szexre kellesz, Szupercella, Vasember 3, Pénzes cápa, Hogyan legyél latin szerető, Az első ember, Világok őre, A szökés, Odaát, Melissa & Joey és még sok más. 2010 és 2017 között férje Gusztos Péter politikus, egy közös kislányuk van, Hanna Lujza.
Lifestyle, fashion, beauty
Szolgáltatásaink
Kerülj fel a legnagyobb magyar influencereket összesítő Toplistákra ingyenesen, hogy a márkák szeme előtt maradhass. Szerkeszd saját adatlapodat korlátok nélkül!
![szolg](boximage/580x378/boximage16.jpg)
Jelentkezz Influencer Programunkba, kerülj fel Toplistáinkra, válogass influencer marketing munkák tucatjai közül! Csináld nap mint nap azt, amiért rajongsz!
![szolg](boximage/580x378/boximage17.jpg)
Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megtalálhassuk a márkádhoz, üzenetedhez és elképzeléseidhez leginkább passzoló influencereket! Álmodd meg, mi segítünk a megvalósításban!
![szolg](boximage/580x378/boximage18.jpg)
Influencerként úgy érzed, még nem aknáztál ki minden lehetőséget? Válogass az Influencer Toplista kiemelt helyei közül, hogy megkerülhetetlen légy!
![szolg](boximage/580x378/boximage19.jpg)
A legnagyobb magyar influencerek listája
Név | Követők | |
---|---|---|
1. | Almádi Gréti | 0 |
2. | Berta Bianca | 0 |
3. | Our Dream Tour | 0 |
4. | 0 | |
5. | Palvin Barbara | 0 |
6. | Kovács Patrícia | 0 |
7. | Tóth Renátó | 0 |
8. | TheBiebersOfficial | 0 |
9. | 0 | |
10. | Dzsudzsák Balázs | 0 |
Név | Feliratkozók | |
---|---|---|
1. | VamosART | 2 120 000 |
2. | PamKutya | 1 430 000 |
3. | Videómánia | 1 250 000 |
4. | Peter Bence | 1 140 000 |
5. | KerekMese | 963 000 |
6. | AlexGaming - HUN | 951 000 |
7. | Radics Peti | 942 000 |
8. | Cresser | 913 000 |
9. | TheVR | 873 000 |
10. | Barni. | 809 000 |
Cikkek
Érdekel az Instagram Influencerek világa és szívesen kipróbálnád magad benne? Így kezd neki!
Szükséges, hogy egy influencer foglalkozzon a marketinggel vagy ő maga a marketing? ?Mikor kell beszélni influencer marketingről? És mi az a influencer marketing?
Mire kell a legjobban figyelni, ha profi tartalomgyártó szeretnél lenni az Insgram-on? 4 tanács, amit tarts be!