Influencerként regisztrálj az Influencer Toplistára, vagy jelentkezz Influencer Programunkba, hogy a márkák rád találjanak!
Apple Pie Joe, polgári nevén József, 2015 körül kezdte a Youtube pályafutásást, a tech, és főleg apple tematikájú csatornájával. Joe a Youtube elött Dubaiban dolgozott, és ott élt évekig. Majd hazaköltözött és elkezdte képíteni a csatornáját. Leginkább tech videókról szól a csatornája, ezen belül pedig az Apple termékekre fókuszálnak a videói. Mindig bemuatta az Apple által kiadott újdonságokat. Mindig próbálja előre megtippelni, hogy mit ad ki az apple. Mára már szinte miden Apple termékről készített már videót. Újabban más tech cuccokal is foglalkozik a csatornája, például okos lámpákkal, okos konektorokkal vagy egyéb más dolgokkal. Jelenleg saját stúdió kiépítésén dolgozik, ahol majd fel tudja venni a videóit. Mára már több nagyobb márkával is dolgozott együtt, xaomi, lg, és még jópár nagyobb tech márkával. Joe egyedül készítette eddig a videóit, de mostmár van egy segédje is. Néha vlog videókkal is jelentkezik, amiben elmesél egy-egy story-t. Az Apple Pie csatorna mára már jóval 100 000 feliratkozó felett jár, és főként 14-17 évesek nézik a csatornáját, hiszen ők érdeklődnek leginkább a tech videók iránt. Leginkább a tech influencernek ajánljuk, tech termékek reklámozására ajánljuk.
tech, szoftver
Szolgáltatásaink
Kerülj fel a legnagyobb magyar influencereket összesítő Toplistákra ingyenesen, hogy a márkák szeme előtt maradhass. Szerkeszd saját adatlapodat korlátok nélkül!
Jelentkezz Influencer Programunkba, kerülj fel Toplistáinkra, válogass influencer marketing munkák tucatjai közül! Csináld nap mint nap azt, amiért rajongsz!
Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megtalálhassuk a márkádhoz, üzenetedhez és elképzeléseidhez leginkább passzoló influencereket! Álmodd meg, mi segítünk a megvalósításban!
Influencerként úgy érzed, még nem aknáztál ki minden lehetőséget? Válogass az Influencer Toplista kiemelt helyei közül, hogy megkerülhetetlen légy!
A legnagyobb magyar influencerek listája
Név | Követők | |
---|---|---|
1. | Almádi Gréti | 0 |
2. | Berta Bianca | 0 |
3. | Our Dream Tour | 0 |
4. | 0 | |
5. | Palvin Barbara | 0 |
6. | Kovács Patrícia | 0 |
7. | Tóth Renátó | 0 |
8. | TheBiebersOfficial | 0 |
9. | 0 | |
10. | Dzsudzsák Balázs | 0 |
Név | Feliratkozók | |
---|---|---|
1. | VamosART | 2 120 000 |
2. | PamKutya | 1 430 000 |
3. | Videómánia | 1 250 000 |
4. | Peter Bence | 1 140 000 |
5. | KerekMese | 963 000 |
6. | AlexGaming - HUN | 951 000 |
7. | Radics Peti | 942 000 |
8. | Cresser | 913 000 |
9. | TheVR | 873 000 |
10. | Barni. | 809 000 |
Cikkek
Érdekel az Instagram Influencerek világa és szívesen kipróbálnád magad benne? Így kezd neki!
Szükséges, hogy egy influencer foglalkozzon a marketinggel vagy ő maga a marketing? ?Mikor kell beszélni influencer marketingről? És mi az a influencer marketing?
Mire kell a legjobban figyelni, ha profi tartalomgyártó szeretnél lenni az Insgram-on? 4 tanács, amit tarts be!