Influencerként regisztrálj az Influencer Toplistára, vagy jelentkezz Influencer Programunkba, hogy a márkák rád találjanak!
Az ATV egy bejegyzett magyarországi televíziós társaság, az első magyarmagán-tévécsatorna. 1990 óta sugározza műsorait. A csatorna 2003 óta a Hit Gyülekezete érdekeltségébe tartozó cégek többségi tulajdonában van. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd, az egyház alapítójának és vezetőjének a fia. 2018. március 15-én nem csak az arculat és a logó, hanem a műsorok díszlete is megújult. A csatorna hangja azóta Lutter Imre. Korábban 2010-2012-ig Varga Gábor, majd 2012-2018-ig Varga Rókus volt a csatornahang.2003-as évben tulajdonosváltás következett be, amellyel egyidőben elkezdődött egy szervezeti átalakítás, illetve elindult egy új műszaki és infrastrukturális beruházás is.2005 végén ismét, ezúttal jelentős strukturális átalakításon és arculatváltáson esett át. A csatorna neve ATV-re rövidült. Szabó Stein Imre, az RTL Klub korábbi kommunikációs igazgatója lett az új programigazgató, számos politikai és közéleti műsorral bővült, valamint az eggyel korábbi logója is ekkor született. Az akkori arculatot és műsorokat 2006. január 8-án vezették be, valamint szintén 2006 elején új székházba, az egykori Kőbánya Mozi felújított és teljesen átalakított épületébe költözött.2010. január 18-án elindult az ATV nagy felbontású adása, amely az indulása óta a UPC kábeltévén érhető el, ma már a T-Home és Digi kínálatában is megtalálható.A csatorna vezérigazgatója 2018. augusztus közepén jelentette be a Hetek c. lapnak adott interjúja alapján, hogy a társasága egy új szórakoztató csatornát indít. Az ATV Spiritsugárzási engedélye csak Magyarország területére szól, földi antennás, kábeles és műholdas disztribúcióval, IPTV használatával is. Napi 24 órában sugároz majd.
Szolgáltatásaink
Kerülj fel a legnagyobb magyar influencereket összesítő Toplistákra ingyenesen, hogy a márkák szeme előtt maradhass. Szerkeszd saját adatlapodat korlátok nélkül!
Jelentkezz Influencer Programunkba, kerülj fel Toplistáinkra, válogass influencer marketing munkák tucatjai közül! Csináld nap mint nap azt, amiért rajongsz!
Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megtalálhassuk a márkádhoz, üzenetedhez és elképzeléseidhez leginkább passzoló influencereket! Álmodd meg, mi segítünk a megvalósításban!
Influencerként úgy érzed, még nem aknáztál ki minden lehetőséget? Válogass az Influencer Toplista kiemelt helyei közül, hogy megkerülhetetlen légy!
A legnagyobb magyar influencerek listája
Név | Követők | |
---|---|---|
1. | Almádi Gréti | 0 |
2. | Berta Bianca | 0 |
3. | Our Dream Tour | 0 |
4. | 0 | |
5. | Palvin Barbara | 0 |
6. | Kovács Patrícia | 0 |
7. | Tóth Renátó | 0 |
8. | TheBiebersOfficial | 0 |
9. | 0 | |
10. | Dzsudzsák Balázs | 0 |
Név | Feliratkozók | |
---|---|---|
1. | VamosART | 2 120 000 |
2. | PamKutya | 1 430 000 |
3. | Videómánia | 1 250 000 |
4. | Peter Bence | 1 140 000 |
5. | KerekMese | 963 000 |
6. | AlexGaming - HUN | 951 000 |
7. | Radics Peti | 942 000 |
8. | Cresser | 913 000 |
9. | TheVR | 873 000 |
10. | Barni. | 809 000 |
Cikkek
Érdekel az Instagram Influencerek világa és szívesen kipróbálnád magad benne? Így kezd neki!
Szükséges, hogy egy influencer foglalkozzon a marketinggel vagy ő maga a marketing? ?Mikor kell beszélni influencer marketingről? És mi az a influencer marketing?
Mire kell a legjobban figyelni, ha profi tartalomgyártó szeretnél lenni az Insgram-on? 4 tanács, amit tarts be!