Influencerként regisztrálj az Influencer Toplistára, vagy jelentkezz Influencer Programunkba, hogy a márkák rád találjanak!
![](upload/profilpic_instagram/32224.jpg)
Dér Henrietta, művésznevén Dér Heni. Vajdaságból származó magyar énekesnő a Sugarloaf együttesben kezdte páyafutásátá. Diplomáit, pedig politológus, és komminikáció-média szakon szerezte.2003-ban jelentkezett a TV2 Megasztár című msorába, több döntőn átjutott, de végul a 8. helyen kiesett.2006-ban megjelent az első albuma a Sugarloaf nevű zenekarral. Rá két évvel 2008-ban pedig megjelent az első DVD-je Stereo címmel, ami több elismerést is kapott.2009-ben elkezdtek forgatni egy dokumentumfilmet, amelyben a zenekar életét több mint egy éven keresztül követik és rögzítik a készítők.A filmet a nagyközönségnek várhatóan a 2011-es filmszemlén mutatták volna be. 2014-ben megjelent a Sztárban Sztár első évadában, ahol a 2. adásban kiesett.2014-ben bekerült a DAL, euróvíziós nemzeti dalváalsztó show, elődöntőjébe, az Ég veled-Next please című dalával.majd 2015-ben megint bejutott A Dalba, ezúttal Ébresztőcímű dalával.2016-ban A nagy duettben Kucsera Gáborral a 4. helyen végeztek. Mára már belekóstólt az Influencerkedésbe is, instagramon már többszázezres követőtáborral büszklkedhet profilja, ezt a tehetségének köszönheti.
beauty, ruha, italok
Szolgáltatásaink
Kerülj fel a legnagyobb magyar influencereket összesítő Toplistákra ingyenesen, hogy a márkák szeme előtt maradhass. Szerkeszd saját adatlapodat korlátok nélkül!
![szolg](boximage/580x378/boximage16.jpg)
Jelentkezz Influencer Programunkba, kerülj fel Toplistáinkra, válogass influencer marketing munkák tucatjai közül! Csináld nap mint nap azt, amiért rajongsz!
![szolg](boximage/580x378/boximage17.jpg)
Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megtalálhassuk a márkádhoz, üzenetedhez és elképzeléseidhez leginkább passzoló influencereket! Álmodd meg, mi segítünk a megvalósításban!
![szolg](boximage/580x378/boximage18.jpg)
Influencerként úgy érzed, még nem aknáztál ki minden lehetőséget? Válogass az Influencer Toplista kiemelt helyei közül, hogy megkerülhetetlen légy!
![szolg](boximage/580x378/boximage19.jpg)
A legnagyobb magyar influencerek listája
Név | Követők | |
---|---|---|
1. | Almádi Gréti | 0 |
2. | Berta Bianca | 0 |
3. | Our Dream Tour | 0 |
4. | 0 | |
5. | Palvin Barbara | 0 |
6. | Kovács Patrícia | 0 |
7. | Tóth Renátó | 0 |
8. | TheBiebersOfficial | 0 |
9. | 0 | |
10. | Dzsudzsák Balázs | 0 |
Név | Feliratkozók | |
---|---|---|
1. | VamosART | 2 120 000 |
2. | PamKutya | 1 430 000 |
3. | Videómánia | 1 250 000 |
4. | Peter Bence | 1 140 000 |
5. | KerekMese | 963 000 |
6. | AlexGaming - HUN | 951 000 |
7. | Radics Peti | 942 000 |
8. | Cresser | 913 000 |
9. | TheVR | 873 000 |
10. | Barni. | 809 000 |
Cikkek
Érdekel az Instagram Influencerek világa és szívesen kipróbálnád magad benne? Így kezd neki!
Szükséges, hogy egy influencer foglalkozzon a marketinggel vagy ő maga a marketing? ?Mikor kell beszélni influencer marketingről? És mi az a influencer marketing?
Mire kell a legjobban figyelni, ha profi tartalomgyártó szeretnél lenni az Insgram-on? 4 tanács, amit tarts be!