Influencerként regisztrálj az Influencer Toplistára, vagy jelentkezz Influencer Programunkba, hogy a márkák rád találjanak!

Éder Krisztián, művésznevén SP, magyar előadó, dalszerző-szövegíró, divatfotós, rendező.1988. november 30-án született. Már gyermekkorától kezdve szorosan kötődött a zenéhez, nyolc évig tanult zongorázni és énekelni a Soproni Zeneiskolában. Sok-sok stílus és zenei irányzat után tizenkét éves korában kötött ki az R&B/Hiphop zenénél. Két barátjával kiegészülve dalokat csináltak saját maguk szórakoztatására. Később még ketten csatlakoztak a csapathoz, így alakult meg a Helyszínelők formáció. Egy kislemezük készült el, volt pár fellépésük is, de 2005-ben feloszlottak. A formáció feloszlása után SP szólókarrierbe kezdett. 2006-ban készült egy 6 számos EP lemeze Srác a szomszéd házból címmel és hozzá egy alacsony költségvetésű internetes videoklip is Kérlek hogy címmel. Ez a szám jelentette SP-nek az áttörést.Ezt követően csinálta meg első albumát Kölyök címmel, amelyen 13 szám hallható és olyan nevek működtek rajta közre, mint Benő, Siska Finuccsi vagy FankaDeli. SP második internetes videoklipje az ezen az albumon szereplő Holnaptól című számhoz készült. 2008júniusában SP elkészítette második albumát, a Standardot, melynek Pixa volt a producere.2011. február 14-én jelent meg az album második videoklipje a Nevem SP című dalhoz, amelynek közvetlen folytatása 2011. március 12-én jelent meg a Szeretlek című dalból.2011-ben is megrendezték Az Eltűnt Gyerekek, avagy az 1000 Lámpás Éjszakáját. SP-t kérték fel a feladatra, hogy dalt írjon a gyerekek emlékére. A Hol van az út? című számot a YouTube-on eddig csaknem 200 000-en látták, és a visszajelzések is sokkal jobbak az előző dalokhoz képest.Mára már SP teljesen felhagyott a zenei karrierjével, és csak a divatfotózásra koncentrál.
Szolgáltatásaink
Kerülj fel a legnagyobb magyar influencereket összesítő Toplistákra ingyenesen, hogy a márkák szeme előtt maradhass. Szerkeszd saját adatlapodat korlátok nélkül!

Jelentkezz Influencer Programunkba, kerülj fel Toplistáinkra, válogass influencer marketing munkák tucatjai közül! Csináld nap mint nap azt, amiért rajongsz!

Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megtalálhassuk a márkádhoz, üzenetedhez és elképzeléseidhez leginkább passzoló influencereket! Álmodd meg, mi segítünk a megvalósításban!

Influencerként úgy érzed, még nem aknáztál ki minden lehetőséget? Válogass az Influencer Toplista kiemelt helyei közül, hogy megkerülhetetlen légy!

A legnagyobb magyar influencerek listája
Név | Követők | |
---|---|---|
1. | Almádi Gréti | 0 |
2. | Berta Bianca | 0 |
3. | Our Dream Tour | 0 |
4. | 0 | |
5. | Palvin Barbara | 0 |
6. | Kovács Patrícia | 0 |
7. | Tóth Renátó | 0 |
8. | TheBiebersOfficial | 0 |
9. | 0 | |
10. | Dzsudzsák Balázs | 0 |
Név | Feliratkozók | |
---|---|---|
1. | VamosART | 2 120 000 |
2. | PamKutya | 1 400 000 |
3. | Videómánia | 1 230 000 |
4. | Peter Bence | 1 130 000 |
5. | Radics Peti | 930 000 |
6. | KerekMese | 926 000 |
7. | AlexGaming - HUN | 858 000 |
8. | Cresser | 857 000 |
9. | TheVR | 849 000 |
10. | Barni. | 782 000 |
Cikkek
Érdekel az Instagram Influencerek világa és szívesen kipróbálnád magad benne? Így kezd neki!
Szükséges, hogy egy influencer foglalkozzon a marketinggel vagy ő maga a marketing? ?Mikor kell beszélni influencer marketingről? És mi az a influencer marketing?
Mire kell a legjobban figyelni, ha profi tartalomgyártó szeretnél lenni az Insgram-on? 4 tanács, amit tarts be!