Influencerként regisztrálj az Influencer Toplistára, vagy jelentkezz Influencer Programunkba, hogy a márkák rád találjanak!
![](upload/profilpic_instagram/51859.jpg)
Lakatos Levente Csaba író, újságíró, műsorvezető, volt modell.Budapesten született, néhány évig a fővárosban élt, majd Alcsútdobozra költözött. Felvették a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumdrámatagozatára, itt emelt óraszámban tanulta a színészetet. Egyidejűleg modellkedéssel is foglalkozott, valamint a fix.tv-nél dolgozott mint műsorvezető. Rövid irodalmi művei a VMG iskolai újságában láttak napvilágot. Első cikkét 17 éves korában publikálta az IM, ahol évekig dolgozott. Később a Színes Bulvár Lap (ma Bors) riportere lett, majd a Blikk c. napilapnál is foglalkoztatták. 19 éves korában kezdett újból televíziózni, a Zselének, a Magyar Televízió ifjúsági műsorának volt vezetője. Napjainkban a StoryOnline nevű internetes sztárportál egyik szerkesztője, de dalszövegeket is ír, melyek Barbee és SP, azaz Éder Krisztián lemezén hallhatóak.2008-ban jelent meg első könyve, a Legyél Sikeres Fiatal!, mely lifestyle kötet egy új generáció számára. 2010 nyarán pedig az első regénye, a Barbibébi látott napvilágot.2010-ben csatlakozott a Drogmentes Magyarországért Klubhoz, mely szervezet a hazai drogprevenció éllov. Mára már a Yotube világába is belekóstólt, és különböző kihivásvideókat, érdekességekről szóló videókat készített. Youtube-on már majdnem 100 000 feliratozónál jár, és Instagramon is sokan követik, hiszen aktívan használja ezeket a platformokat. Több könyve is megjelent már azóta, amit a fiatalok angyon kedvelnek.
Leginkább olyan cégeknek ajánljuk, ahol a fiatal generáció a célcsoport
Szolgáltatásaink
Kerülj fel a legnagyobb magyar influencereket összesítő Toplistákra ingyenesen, hogy a márkák szeme előtt maradhass. Szerkeszd saját adatlapodat korlátok nélkül!
![szolg](boximage/580x378/boximage16.jpg)
Jelentkezz Influencer Programunkba, kerülj fel Toplistáinkra, válogass influencer marketing munkák tucatjai közül! Csináld nap mint nap azt, amiért rajongsz!
![szolg](boximage/580x378/boximage17.jpg)
Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megtalálhassuk a márkádhoz, üzenetedhez és elképzeléseidhez leginkább passzoló influencereket! Álmodd meg, mi segítünk a megvalósításban!
![szolg](boximage/580x378/boximage18.jpg)
Influencerként úgy érzed, még nem aknáztál ki minden lehetőséget? Válogass az Influencer Toplista kiemelt helyei közül, hogy megkerülhetetlen légy!
![szolg](boximage/580x378/boximage19.jpg)
A legnagyobb magyar influencerek listája
Név | Követők | |
---|---|---|
1. | Almádi Gréti | 0 |
2. | Berta Bianca | 0 |
3. | Our Dream Tour | 0 |
4. | 0 | |
5. | Palvin Barbara | 0 |
6. | Kovács Patrícia | 0 |
7. | Tóth Renátó | 0 |
8. | TheBiebersOfficial | 0 |
9. | 0 | |
10. | Dzsudzsák Balázs | 0 |
Név | Feliratkozók | |
---|---|---|
1. | VamosART | 2 120 000 |
2. | PamKutya | 1 430 000 |
3. | Videómánia | 1 250 000 |
4. | Peter Bence | 1 140 000 |
5. | KerekMese | 963 000 |
6. | AlexGaming - HUN | 951 000 |
7. | Radics Peti | 942 000 |
8. | Cresser | 913 000 |
9. | TheVR | 873 000 |
10. | Barni. | 809 000 |
Cikkek
Érdekel az Instagram Influencerek világa és szívesen kipróbálnád magad benne? Így kezd neki!
Szükséges, hogy egy influencer foglalkozzon a marketinggel vagy ő maga a marketing? ?Mikor kell beszélni influencer marketingről? És mi az a influencer marketing?
Mire kell a legjobban figyelni, ha profi tartalomgyártó szeretnél lenni az Insgram-on? 4 tanács, amit tarts be!