Influencerként regisztrálj az Influencer Toplistára, vagy jelentkezz Influencer Programunkba, hogy a márkák rád találjanak!
Liu Shaolin Sándor, kínaiul: Liu Sao-lin (刘少林) (Budapest, 1995. november 20. –)apai ágon kínai származású magyar olimpiai bajnok, világbajnok, Európa-bajnok, világkupagyőztes és magyar bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó.Budapesti születésű, apja kínai, édesanyja pedig magyar. Elősszőr úszó akart lenni, de aztán kipróbálta . ajégtáncot, és a jégkorongot, de egyik se fogta meg igazán.Öccse Shaoanggal, unokanővére javaslatára próbálkozott meg a versenykorcsolyázássaé. Ami telejden magával ragadta a testvérpárt, elősszőr 11 éves korában ment edzésre.A 2012-es japán és kínai világversenyen bejutott az első 16 közé, majd 2013 januárjában Malbőben zajló rövdpályásgyorskorcsolya-európa-bajnokságra viszont nem tudott bejutni. Ugyanitt, a magyar 5000 méteres férfiváltó tagjaként – az olaszokat megelőzve, az oroszok és a hollandok mögött – viszont bronzérmet szerzett, az összetett versenyben pedig kilencedikként zárt.A 2018-as téli olimpián 1500 méteren 5. helyen végzett.2018. február 22-én az 5000 méteres váltó tagjaként olimpiai bajnoki címet szerzett. Magyarország a téli olimpiák történetében először nyert aranyérmet. A 2018-as rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságon összetettben ezüstérmet szerzett.A 2019-es Európa-bajnokságon 1500 méteren és váltóban aranyérmet, 1000 méteren és 500 méteren pedig ezüstérmet szerzett, így első magyar gyorskorcsolyázóként az összetettben is az első helyen végzett. Liu Shaolin Sándor mára már az instagramon majdnem 100 000 követővel büszkélkedhet, és kiváló influencer több kapányban is résztvett már.
Leginkább rua márkáknak lehet jó reklámfelület az oldala
Szolgáltatásaink
Kerülj fel a legnagyobb magyar influencereket összesítő Toplistákra ingyenesen, hogy a márkák szeme előtt maradhass. Szerkeszd saját adatlapodat korlátok nélkül!
Jelentkezz Influencer Programunkba, kerülj fel Toplistáinkra, válogass influencer marketing munkák tucatjai közül! Csináld nap mint nap azt, amiért rajongsz!
Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megtalálhassuk a márkádhoz, üzenetedhez és elképzeléseidhez leginkább passzoló influencereket! Álmodd meg, mi segítünk a megvalósításban!
Influencerként úgy érzed, még nem aknáztál ki minden lehetőséget? Válogass az Influencer Toplista kiemelt helyei közül, hogy megkerülhetetlen légy!
A legnagyobb magyar influencerek listája
Név | Követők | |
---|---|---|
1. | Almádi Gréti | 0 |
2. | Berta Bianca | 0 |
3. | Our Dream Tour | 0 |
4. | 0 | |
5. | Palvin Barbara | 0 |
6. | Kovács Patrícia | 0 |
7. | Tóth Renátó | 0 |
8. | TheBiebersOfficial | 0 |
9. | 0 | |
10. | Dzsudzsák Balázs | 0 |
Név | Feliratkozók | |
---|---|---|
1. | VamosART | 2 120 000 |
2. | PamKutya | 1 430 000 |
3. | Videómánia | 1 250 000 |
4. | Peter Bence | 1 140 000 |
5. | KerekMese | 963 000 |
6. | AlexGaming - HUN | 951 000 |
7. | Radics Peti | 942 000 |
8. | Cresser | 913 000 |
9. | TheVR | 873 000 |
10. | Barni. | 809 000 |
Cikkek
Érdekel az Instagram Influencerek világa és szívesen kipróbálnád magad benne? Így kezd neki!
Szükséges, hogy egy influencer foglalkozzon a marketinggel vagy ő maga a marketing? ?Mikor kell beszélni influencer marketingről? És mi az a influencer marketing?
Mire kell a legjobban figyelni, ha profi tartalomgyártó szeretnél lenni az Insgram-on? 4 tanács, amit tarts be!