Influencerként regisztrálj az Influencer Toplistára, vagy jelentkezz Influencer Programunkba, hogy a márkák rád találjanak!

Nessaj eredetileg nem youtuberként kezdte az online pályafutását, hanem lediplomázott közgazdászként aztán marketinges lett belőle. Évekig ezzel foglalkozott, és 2008óta foglalkozik tartalomgyártással, de a Youtube csatornáját 2016-ban kezdte el tudatosan kiépteni. Elsődleges célja volt, hogy modern köntösbe burkolva, emberien kommunikálva érje el a nézőket, könnyed humorral mesélni a számtógépes játékokban rejlő különleges történeteket, élményeket. Valamint a sport és a mozgás is az érdekeltségébe tartozik. Rendszeresen készített videókat, így 1,5 év alatt 250 000fős közösséget épített magaköré. A csatornája mára már különálló vállalkozásként működik, állandó szórakozás biztosít a x és y generáció számára. Nessaj tehát az egész csatornáját tudatosan építette fel, és látszik is rajta a belefektetett energia, hiszen a csatorna meglepő ütemben növekszik, és már több díjat is kapott ezért. A maga kicsit több mint félmillió feliratkozójával listánk 14. helyére került. Ez pedig a Nessaj Fc ahol külön focis videük készítésével foglalkozik, és ez a csatorna is mára már 200 000 követő felett jár
tech, foci
Szolgáltatásaink
Kerülj fel a legnagyobb magyar influencereket összesítő Toplistákra ingyenesen, hogy a márkák szeme előtt maradhass. Szerkeszd saját adatlapodat korlátok nélkül!

Jelentkezz Influencer Programunkba, kerülj fel Toplistáinkra, válogass influencer marketing munkák tucatjai közül! Csináld nap mint nap azt, amiért rajongsz!

Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megtalálhassuk a márkádhoz, üzenetedhez és elképzeléseidhez leginkább passzoló influencereket! Álmodd meg, mi segítünk a megvalósításban!

Influencerként úgy érzed, még nem aknáztál ki minden lehetőséget? Válogass az Influencer Toplista kiemelt helyei közül, hogy megkerülhetetlen légy!

A legnagyobb magyar influencerek listája
Név | Követők | |
---|---|---|
1. | Almádi Gréti | 0 |
2. | Berta Bianca | 0 |
3. | Our Dream Tour | 0 |
4. | 0 | |
5. | Palvin Barbara | 0 |
6. | Kovács Patrícia | 0 |
7. | Tóth Renátó | 0 |
8. | TheBiebersOfficial | 0 |
9. | 0 | |
10. | Dzsudzsák Balázs | 0 |
Név | Feliratkozók | |
---|---|---|
1. | VamosART | 2 130 000 |
2. | PamKutya | 1 370 000 |
3. | Videómánia | 1 200 000 |
4. | Peter Bence | 1 120 000 |
5. | Radics Peti | 921 000 |
6. | KerekMese | 910 000 |
7. | TheVR | 840 000 |
8. | Cresser | 836 000 |
9. | AlexGaming - HUN | 803 000 |
10. | Barni. | 763 000 |
Cikkek
Érdekel az Instagram Influencerek világa és szívesen kipróbálnád magad benne? Így kezd neki!
Szükséges, hogy egy influencer foglalkozzon a marketinggel vagy ő maga a marketing? ?Mikor kell beszélni influencer marketingről? És mi az a influencer marketing?
Mire kell a legjobban figyelni, ha profi tartalomgyártó szeretnél lenni az Insgram-on? 4 tanács, amit tarts be!