Influencerként regisztrálj az Influencer Toplistára, vagy jelentkezz Influencer Programunkba, hogy a márkák rád találjanak!
Nyári Diána színésznő, influener. Nyári Diána 1995. május 8-án született Győrben. A színészi lét hamar az élete részévé vált, ugyanis már öt éves korában játszott a színházban és ebben az időben már pontosan tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni felnőtt korában. A színészi pálya kiválasztását az is segítette, hogy a családjában is van színész. Gyermekként színészi pályafutását reklámokban való szerepléssel kezdte, ahol volt, hogy angyalkának öltözött vagy csokireklámban szerepelt. Nyolc éves korában a Doktor Zsivágó darabban szerepelt, a Győri Nemzeti színházban egyedül énekelhetett, amikor a Kis Kozettet alakította. 2003-ban szerepelt a Valahol Európában c. musicalben, majd a 80 nap alatt a Föld körül c. film színházi darabban is látható volt. Gyermekkorában rendszeresen sportolt, a kedvenc sportja a szinkronúszás volt, így egyszer a Monor Kupán is elindult duóban, ahol második helyezést értek el. Ezen a versenyen megtapasztalta, hogy ez egy kemény sport és inkább a tanulmányait választotta a sport helyett. A Krúdy Gyula Idegenforgalmi Szakképző iskolába járt, emellett pedig imádott járni színjátszó körre is, ez pedig nagyban befolyásolta színészi tehetségének fejlődését. Tanulmányai során végig kitűnő tanuló és osztályelső volt, majd később munkái miatt Budapestre költözött. A legtöbben a Barátok Közt Holman Hannájaként ismerik, a sorozatban 2010 júniusától szerepelt. Jelenlegi párjával 2016 őszétől alkotnak egy párt. Párja, az FTC sajtófőnöke, Kovács Dániel 2017 októberében kérte meg Dia kezét Párizsban, az Eiffel-torony előtt. Gyermekük, Kovács Zétény Bertalan 2018 júliusában született meg. Nyári Diána karrierje során olyan márkákkal dolgozott együtt, mint a Sudocrem, Dove Baby, Rossmann, Bolt (Taxify) Hungary, Polifarbe, Schwarzkopf, Danone Actimel, Inka Magyarország, Pampers, Lays, Metro, Arena Mall és még sok más. Nyári Diána színésznőt és influencert a szépségápolással, anyasággal, gyermekekkel kapcsolatos márkák számára ajánljuk a termékek reklámozásához.
Nyári Diána színésznőt és influencert a szépségápolással, anyasággal, gyermekekkel kapcsolatos márkák számára ajánljuk a termékek reklámozásához.
Szolgáltatásaink
Kerülj fel a legnagyobb magyar influencereket összesítő Toplistákra ingyenesen, hogy a márkák szeme előtt maradhass. Szerkeszd saját adatlapodat korlátok nélkül!
Jelentkezz Influencer Programunkba, kerülj fel Toplistáinkra, válogass influencer marketing munkák tucatjai közül! Csináld nap mint nap azt, amiért rajongsz!
Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megtalálhassuk a márkádhoz, üzenetedhez és elképzeléseidhez leginkább passzoló influencereket! Álmodd meg, mi segítünk a megvalósításban!
Influencerként úgy érzed, még nem aknáztál ki minden lehetőséget? Válogass az Influencer Toplista kiemelt helyei közül, hogy megkerülhetetlen légy!
A legnagyobb magyar influencerek listája
Név | Követők | |
---|---|---|
1. | Almádi Gréti | 0 |
2. | Berta Bianca | 0 |
3. | Our Dream Tour | 0 |
4. | 0 | |
5. | Palvin Barbara | 0 |
6. | Kovács Patrícia | 0 |
7. | Tóth Renátó | 0 |
8. | TheBiebersOfficial | 0 |
9. | 0 | |
10. | Dzsudzsák Balázs | 0 |
Név | Feliratkozók | |
---|---|---|
1. | VamosART | 2 120 000 |
2. | PamKutya | 1 430 000 |
3. | Videómánia | 1 250 000 |
4. | Peter Bence | 1 140 000 |
5. | KerekMese | 963 000 |
6. | AlexGaming - HUN | 951 000 |
7. | Radics Peti | 942 000 |
8. | Cresser | 913 000 |
9. | TheVR | 873 000 |
10. | Barni. | 809 000 |
Cikkek
Érdekel az Instagram Influencerek világa és szívesen kipróbálnád magad benne? Így kezd neki!
Szükséges, hogy egy influencer foglalkozzon a marketinggel vagy ő maga a marketing? ?Mikor kell beszélni influencer marketingről? És mi az a influencer marketing?
Mire kell a legjobban figyelni, ha profi tartalomgyártó szeretnél lenni az Insgram-on? 4 tanács, amit tarts be!