Influencerként regisztrálj az Influencer Toplistára, vagy jelentkezz Influencer Programunkba, hogy a márkák rád találjanak!
Till Attila magyar riporter, műsorvezető, rendező, és influencer.Középiskolai tanulmányainak befejezése után a Magyar Képzőművészeti Főiskola Intermédia szakán végzett 2001-ben. Az elmúlt években több televízióban is megfordult mint kulturális műsorvezető. Tévés pályafutását 1994-ben a MTV1-nél kezdte, a Múzsa kulturális híradó hétvégi ajánlójaként. Ezt követően a TV3 Menjünk!, majd 72 óra című műsorát vezette, amit 1999-ben az Év Riportere díjjal ismertek el a Kamera Hungária fesztiválon.Ezután a TV2 Jó reggelt Magyarország Mixer című kulturális ajánlóműsorában láthatták a nézők. A TV2-n vezetett három éven át egy magazinműsort , amely 2005-ben Joseph Pulitzer-emlékdíjat kapott. A csatorna új vezetése Liptai Claudia mellett 2002-ben őt bízta meg a Big Brother valóságshow vezetésével. 2003-tól ő vezette a Megasztár című tehetségkutatót is, ez hozta el számára az igazi országos ismertséget. Azóta számos más műsor műsorvezetője lett. A Megasztár kisebb megszakításokkal ugyan, de hat évadot élt meg. 2007-ben munkáját Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel ismerték el.Három fia született, Andor, Simon, Félix. Több reklámban vállalt szerepet eddig, pédául a Volvo online kapányában. Instagramon már majdnem 140 000 követővel rendelkezik, leginkább ruha, tech influencernek ajánljuk.
tehc, ruha
Szolgáltatásaink
Kerülj fel a legnagyobb magyar influencereket összesítő Toplistákra ingyenesen, hogy a márkák szeme előtt maradhass. Szerkeszd saját adatlapodat korlátok nélkül!
Jelentkezz Influencer Programunkba, kerülj fel Toplistáinkra, válogass influencer marketing munkák tucatjai közül! Csináld nap mint nap azt, amiért rajongsz!
Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megtalálhassuk a márkádhoz, üzenetedhez és elképzeléseidhez leginkább passzoló influencereket! Álmodd meg, mi segítünk a megvalósításban!
Influencerként úgy érzed, még nem aknáztál ki minden lehetőséget? Válogass az Influencer Toplista kiemelt helyei közül, hogy megkerülhetetlen légy!
A legnagyobb magyar influencerek listája
Név | Követők | |
---|---|---|
1. | Almádi Gréti | 0 |
2. | Berta Bianca | 0 |
3. | Our Dream Tour | 0 |
4. | 0 | |
5. | Palvin Barbara | 0 |
6. | Kovács Patrícia | 0 |
7. | Tóth Renátó | 0 |
8. | TheBiebersOfficial | 0 |
9. | 0 | |
10. | Dzsudzsák Balázs | 0 |
Név | Feliratkozók | |
---|---|---|
1. | VamosART | 2 120 000 |
2. | PamKutya | 1 430 000 |
3. | Videómánia | 1 250 000 |
4. | Peter Bence | 1 140 000 |
5. | KerekMese | 963 000 |
6. | AlexGaming - HUN | 951 000 |
7. | Radics Peti | 942 000 |
8. | Cresser | 913 000 |
9. | TheVR | 873 000 |
10. | Barni. | 809 000 |
Cikkek
Érdekel az Instagram Influencerek világa és szívesen kipróbálnád magad benne? Így kezd neki!
Szükséges, hogy egy influencer foglalkozzon a marketinggel vagy ő maga a marketing? ?Mikor kell beszélni influencer marketingről? És mi az a influencer marketing?
Mire kell a legjobban figyelni, ha profi tartalomgyártó szeretnél lenni az Insgram-on? 4 tanács, amit tarts be!