Influencerként regisztrálj az Influencer Toplistára, vagy jelentkezz Influencer Programunkba, hogy a márkák rád találjanak!
Törőcsik Dániel tetoválóművész, reality show szereplő. 1986. november 30-án született Siófokon. 2013 nyarától szerepelt az RTL Klub Éjjel-nappal Budapest című műsorában, ahol Gaál Kristófot alakította. A sorozatban egy csapásra lett a nők kedvence Kristóf, aki közel öt évig bolondítja a gyengébbik nemet az RTL Klub fiatalokról szóló sorozatában és a magánéletben egyaránt. Törődik Dániel 2017 nyarán úgy döntött, hogy befejezi a képernyős pályafutását és új életet kezd. Minden idejében a civil hivatásával kezdett el foglalkozni. Nagy szerelme a tetoválás művészete, mert nagyon jó érzés számára, hogy az embereknek örömet okozhat és maradandót alkothat, ami harmóniában tud velük együtt élni. 2017-ben Hamburgban egy felkapott tetováló szalonban kapott egy felkérést, ahol vendégművészként dolgozott. Tetoválóművészként 2016-tól dolgozik, tetováló szalonját is ekkor nyitotta meg Törőcsik Art Studio néven. Olyan hírességekre tetovált már, mint például Lilu, Király Viktor, Pintér Adrienn Ada, Lakatos Márk. Az olimpiai bajnokok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang is Törőcsik Dánielt kérte fel, amikor tetoválást akartak varratni. Az Éjjel-nappal Budapest Gaál Kristófjáról azt már mindenki tudja, hogy nagyon sikeres a lányok körében, de azt kevesen, hogy titkos szenvedélye a főzés. Az RTL Klub főzőműsorába, A Konyhafőnök VIP című műsorba éppen azért nevezett be, hogy ezt az oldalát is megmutathassa. Elmondása szerint szeret minden olyan dolgot, ami kizökkenti a komfort zónájából, szereti a művészeteket, és mindent, amihez szükséges a kreativitás és nem sablonos. A főzésre is úgy gondol, mint a tetoválásra, hogy egy határok nélküli, kreatív világ. Azóta főz, mióta 21 éves korában elköltözött otthonról, kedvenc ízvilága az olaszos ízvilág. Jelenleg Hamburgban él. Törőcsik Dániel jelenleg több, mint 148 ezer követővel rendelkezik az Instagramon, ezért a magyar Instagram toplista 92. helyén szerepel.
tech, lifestyle
Szolgáltatásaink
Kerülj fel a legnagyobb magyar influencereket összesítő Toplistákra ingyenesen, hogy a márkák szeme előtt maradhass. Szerkeszd saját adatlapodat korlátok nélkül!
Jelentkezz Influencer Programunkba, kerülj fel Toplistáinkra, válogass influencer marketing munkák tucatjai közül! Csináld nap mint nap azt, amiért rajongsz!
Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy megtalálhassuk a márkádhoz, üzenetedhez és elképzeléseidhez leginkább passzoló influencereket! Álmodd meg, mi segítünk a megvalósításban!
Influencerként úgy érzed, még nem aknáztál ki minden lehetőséget? Válogass az Influencer Toplista kiemelt helyei közül, hogy megkerülhetetlen légy!
A legnagyobb magyar influencerek listája
Név | Követők | |
---|---|---|
1. | Almádi Gréti | 0 |
2. | Berta Bianca | 0 |
3. | Our Dream Tour | 0 |
4. | 0 | |
5. | Palvin Barbara | 0 |
6. | Kovács Patrícia | 0 |
7. | Tóth Renátó | 0 |
8. | TheBiebersOfficial | 0 |
9. | 0 | |
10. | Dzsudzsák Balázs | 0 |
Név | Feliratkozók | |
---|---|---|
1. | VamosART | 2 120 000 |
2. | PamKutya | 1 430 000 |
3. | Videómánia | 1 250 000 |
4. | Peter Bence | 1 140 000 |
5. | KerekMese | 963 000 |
6. | AlexGaming - HUN | 951 000 |
7. | Radics Peti | 942 000 |
8. | Cresser | 913 000 |
9. | TheVR | 873 000 |
10. | Barni. | 809 000 |
Cikkek
Érdekel az Instagram Influencerek világa és szívesen kipróbálnád magad benne? Így kezd neki!
Szükséges, hogy egy influencer foglalkozzon a marketinggel vagy ő maga a marketing? ?Mikor kell beszélni influencer marketingről? És mi az a influencer marketing?
Mire kell a legjobban figyelni, ha profi tartalomgyártó szeretnél lenni az Insgram-on? 4 tanács, amit tarts be!